Hét mondat, ami tönkreteszi a szexet

A férfiakat is ki lehet zökkenteni a meghitt együttlét ritmusából, ha egy oda nem illő megjegyzést ejt el a nő.bad-things_sex
A szeretkezés a legintimebb dolog, amit két ember együtt csinálhat. Az aktus közben megszűnik az idő, a tér, és csak egymásra koncentrálnak a felek. Legalábbis egy ideális világban, mert sajnos a valóságban könnyen el lehet rontani a meghitt perceket egy oda nem illő mondattal.

Természetesen azért nem lehet csak néma csöndben gyűrni a lepedőt, ám jobb odafigyelni arra, hogy a következő hét mondat véletlenül se hagyja el, főleg a nő száját!

„Kérlek, csináld azt, amit szeretek!”: A férfi sem gondolatolvasó, úgyhogy szegény nem fogja tudni, hogy mi az, amire a hölgy gondol.

Igaz, hogy születésük óta arra nevelik a lányokat, hogy legyenek szerények, visszafogottak, de, ha már ledobta a ruháját az adott hölgy, akkor legyen mersze nyíltan megmondani azt is, hogy mit is szeret az ágyban!

„Sokáig tart még?”: Miért? Rohan valahova? A szeretkezésnek nincs időkorlátja. Ha a nő már úgy döntött, hogy lefekszik a férfival, akkor ne az órát figyelje, és ne azzal foglalkozzon, hogy mennyi ideje tart már az együttlét, hanem adja meg ő is a tiszteletet, és élvezze az aktust! A holnappal, vagy a tegnappal ráér később foglalkozni, mert a lepedő akrobatikánál csak a jelen számít!

„Sajnos nem, de majdnem!”: Igazán lehangoló egy férfi számára, aki mindent megtett, hogy a párja elérje az orgazmust, ha a nő megjegyzi, hogy az bizony elmaradt. Ezt az információt inkább tartsa meg magának a hölgy, hiszen nem kell ahhoz teljes kielégülés, hogy élvezze a partnere közelségét. Amennyiben rendszeressé válik, hogy a nőnek nincs orgazmusa, akkor szólhat róla, de csak akkor, amikor nem éppen szeretkezik a párjával.

081107-bedroom-refuse-sex„Hallottad ezt a zajt? A szomszéd most ért haza!”: Amikor a férfi éppen azon dolgozik, hogy a barátnőjének minél jobb legyen, akkor igazán ki tudja zökkenteni az, ha a lány megjegyzi, hogy hallott valami zajt, és vajon miért éjfélkor jön haza a szomszéd? Szex közben lehetőleg ne mással foglalkozzon. Ha mégis meghallja a zajt, akkor azt ne tegye szóvá!

„Ez az anyajegy mindig itt volt?”: Ha szex közben észre is veszi egy nő, hogy a párja testén egy eddig észre nem vett anyajegy, vagy más jelent meg, akkor arra ne az aktus közepén kérdezzen rá, hanem később, mert szex közben csak elrontja a hangulatot, és azt éri el, hogy a pasi aggódni kezd.

„Szerinted híztam?”: A klasszikus kérdés, amivel ki lehet üldözni minden férfit a világból, hiszen nincs rá jó válasz. A pasik nem is értik ezt a kérdést, hiszen, ha már lehámozták egymásról a ruhát, mert kívánják egymást, akkor ebből a nő miért nem tudja máris, hogy ha kövér, ha nem, akkor is kell a férfinak? Persze, a nőket is meg lehet érteni, hiszen próbálnak megfelelni, úgyhogy a férfiak mutassák ki, hogy mennyire vonzónak tartják a barátnőjüket!

(Forrás: men.hu)
OSZAR »

Hozzászólások

Rendőrségi fogdában lett öngyilkos egy fogvatartott Salgótarjánban

Rendőrségi fogdában lett öngyilkos egy fogvatartott Salgótarjánban

Egy őrizetben lévő 30 éves férfi vetett véget önkezével az életének 2025. június 18-án kora délután a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fogdájában.

Csalófogás drámai fejleménnyel

Csalófogás drámai fejleménnyel

Szokványosnak mondható online csalásként indult, emberkereskedelem gyanújával végződött a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság (NVMRFK) Gazdaságvédelmi Alosztály Kiberstratégiai Csoport nyomozása.

Felszámolták a kristályüzletet

Felszámolták a kristályüzletet

Újabb dílerhálózatot derítettek fel és buktattak meg a siófoki rendőrök.

Ismét éjszakai razzia a belvárosban

Ismét éjszakai razzia a belvárosban

A budapesti rendőrök 15 embert fogtak el.

A miniszterelnök megölésével fenyegetőzött

A miniszterelnök megölésével fenyegetőzött

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével fogott el egy 44 éves Tolna vármegyei férfit.

Motoros bántalmazott egy autóst, amiért nem hagyta őt előzni

Motoros bántalmazott egy autóst, amiért nem hagyta őt előzni

Térfigyelő kamera segített a garázda nyomára bukkanni.

Téves kézbesítés buktatta le a drogrendelőt

Téves kézbesítés buktatta le a drogrendelőt

Egy futárszolgálati dolgozó jelentette be a rendőrségen, hogy kábítószergyanús anyagot talált egy rossz címre kézbesített csomagban.

Megfenyegették a tiniket, tóba dobják őket, ha nem kapnak pénzt

Megfenyegették a tiniket, tóba dobják őket, ha nem kapnak pénzt

Elfogták a két férfit a veszprémi rendőrök.

Hírnévre vágyott, de belehalt a TikTok-kihívásba a 19 éves lány

Hírnévre vágyott, de belehalt a TikTok-kihívásba a 19 éves lány

A „dusting”, vagyis porolás nevű kihívás okozta Renna O’Rourke halálát.

Halálos TikTok-kihívás

Halálos TikTok-kihívás

A nő egy férfi biztatására, élő adásban gyújtotta meg felsőruházatát.

http://ujhazak.com
OSZAR »