Felfüggesztett börtönt kapott a hatéves fiát vezetni engedő férfi

Egy év felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki végzésben a Kiskőrösi Járási Bíróság a hatéves fiát autót vezetni engedő férfire - közölte a Kecskeméti Törvényszék kedden az MTI-vel.A bíróság megállapította, hogy a vádlott március végén és április elején egy-egy alkalommal Csengőd külterületén megengedte gyermekének, hogy egy automata váltós személygépkocsit vezessen, miközben ő a mellette lévő ülésen ült. A kisfiú a forgalommentes útszakaszon csaknem két-két kilométert vezetett, amit az apa egy közösségi oldalon élőben közvetített.

    
Az ügyészség szerint a férfi azzal, hogy a gyermeknek megengedte a vezetést, a nevelési kötelességeit súlyosan megszegve veszélyeztette fia testi és erkölcsi fejlődését. A bíróság a 37 éves férfit tárgyalás nélkül járművezetés tiltott átengedésében és kiskorú veszélyeztetésében találta bűnösnek, ezért egy év - két év próbaidőre felfüggesztett - börtönt, és egy év közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki rá. A bíróság határozata nem jogerős.


(Forrás: MTI)

OSZAR »

Hozzászólások

OKF: szerda reggelig 9752 káresetről érkezett bejelentés

OKF: szerda reggelig 9752 káresetről érkezett bejelentés

Szerda reggel hat óráig az ország területéről 9752 káresetről érkezett bejelentés a műveletirányítási központokba, ezek közül eddig 5008 káreseményt számoltak fel a tűzoltóegységek, további 4 744 káresemény megszüntetésén pedig folyamatosan dolgoznak.

Az idézés buktatta le az óvatlan tolvajt

Az idézés buktatta le az óvatlan tolvajt

A kaposvári nőt kihallgatását követően őrizetbe vették.

Letartóztatásban az álrendőr

Letartóztatásban az álrendőr

Előbb rendőrnek, majd banki alkalmazottnak adta ki magát az az ismeretlen, aki egy nyugdíjas nővel az összes pénzét le akarta vetetni a számlájáról, mint mondta, biztonsági okból.

Orbán Viktor: a legtöbb helyen helyreállították az áramszolgáltatást

Orbán Viktor: a legtöbb helyen helyreállították az áramszolgáltatást

A hétfői súlyos vihar után a szakemberek egész éjszaka dolgoztak, így az áramszolgáltatást a legtöbb helyen sikerült helyreállítani, jelenleg 50-60 ezer háztartás van még áram nélkül - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon kedd délelőtt közzétett videójában.

Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevőivel szemben

Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevőivel szemben

Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevőivel szemben.

Tojást akart, tyúkokat lopott

Tojást akart, tyúkokat lopott

A zalai rendőrök elfogták azt a férfit, aki négy törpe díszbaromfi csirkét és egy tyúkot lopott el egy hévízi szálláshelyről.

Ön Felismeri?

Ön Felismeri?

Az életvédelmi nyomozók súlyos testi sértés kísérletének gyanúja miatt keresik a felvételen látható férfit.

BRFK: két hét alatt 76 körözött embert fogtak el

BRFK: két hét alatt 76 körözött embert fogtak el

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) újabb kéthetes, összehangolt körözési akciót tartott, ezúttal az I., II. és a XIII. Kerületi Rendőrkapitánysággal együttműködve, és 76 körözött embert fogtak el.

Kukába dobták a kiskutyákat

Kukába dobták a kiskutyákat

Állatkínzás miatt folyik a nyomozás egy 40 éves Veszprém környéki férfi ellen, aki ismerősét kérte meg, hogy végezzen kutyái újszülött kölykeivel.

Rendőrségen végződött a fagyizás

Rendőrségen végződött a fagyizás

Éjszaka indult fagyizni négy fiatal Békésen.

http://ujhazak.com
OSZAR »