Varga-Bajusz Veronika: a cél, hogy 2030-ra legyen egy magyar egyetem a világ top 100 egyeteme között

A márciusban elindított Egyetemek 2030 program célja, hogy 2030-ra legyen egy magyar egyetem a világ top 100 egyeteme között - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.Varga-Bajusz Veronika hozzátette, szeretnék azt is elérni, hogy az évtized végére több magyar egyetem az unió legjobb száz felsőoktatási intézménye között legyen. Ennek érdekében az év végéig minden Kárpát-medencei egyetemet felkeresnek, ahol vezetőkkel, oktatókkal és hallgatókkal beszélgetve mérik fel mindazt, ami a célok eléréhez szükséges.

Az államtitkár elmondta, a rangsorokat több olyan mérőszám alapján állítják össze, mint az oktatási, a tudományos, a kutatási vagy a nemzetköziesítési pillér.
Úgy fogalmazott, összességében az a fontos, ami a hallgatók érdekét szolgálja: olyan tudáskörnyezetet, lehetőségeket és fejlődési utakat kapnak, amivel az egyetem elvégzése után egy olyan karrierpályára léphetnek, ami biztosítja a jövőjüket, ezzel pedig a nemzetgazdaság jövőjét is.

Hisszük, hogy a magyar egyetemeknek most már nem egymással kell versenyezniük, hanem a nemzetközi versenytérben kell helytállniuk és erősödniük - közölte, hozzátéve már most 12 magyar egyetem van a világ legjobb 5 százalékában. Varga-Bajusz Veronika rámutatott, az elmúlt évek megújítása lendületet és dinamizmust adott az intézményeknek, amelyeknek nagyon erős nemzetközi kapcsolataik vannak. Példaként említette az Óbudai Egyetemet, ami a Horizont program keretében a Stanforddal és a Szingapúri Egyetemmel végez közös kutatást.

A modellváltással és az új teljesítményfinanszírozási környezettel kapcsolatban pedig úgy nyilatkozott, hogy az egyetemek megerősödött önállósággal tudják vinni az ügyeiket, és nagyobb autonómiát kaptak, aminek révén jobban el tudják dönteni, hogy milyen irányba haladnak és tudnak élni ezekkel a lehetőségekkel.
Az államtitkár az Erasmus kapcsán úgy nyilatkozott, hogy nem a program hiánya a probléma, mert azt a Pannónia program tökéletesen kiegyensúlyozza, hanem az elv jogszerűtlensége és diszkriminatív jellege az, ami nagyon felháborító.

Hozzátette, ha a két program együtt futhatna, az egy nagyobb lehetőséget adna az intézményeknek. A Pannónia program kapcsán kijelentette, népszerű, szeretik a diákok, mert azon keresztül a világ vezető egyetemeire lehet eljutni teljes kreditelismeréssel, továbbá sokkal rugalmasabbak azok az időkeretek, amik részt vehetnek a nemzetközi mobilitásban és az ösztöndíj is magasabb. A Harvardtól Szingapúrig mindenhol ott vannak a magyar diákok - jelentette ki.

A diákváros kapcsán Varga-Bajusz Veronika azt mondta, a cél az, hogy egy 18 ezer férőhelyes diákvárost fejlesszenek, most ennek a megalapozása zajlik. Hozzátette, ennek egyik állomása az ingatlanok átvétele volt, és folyamatban van a finanszírozási és a tervezési koncepció előkészítése, bíznak abban hogy a fejlesztéseket jövőre el tudják kezdeni.

(Forrás: MTI)
OSZAR »

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com
OSZAR »