Czomba Sándor: a magyar foglalkoztatottság továbbra is Európa élmezőnyéhez tartozik

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2025 márciusában több mint 4,7 millióan dolgoztak Magyarországon, az első negyedévben összességében 7 ezer fős éves foglalkoztatás-bővülés volt tapasztalható - emelte ki a legfrissebb munkaerőpiaci adatokat kommentálva Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.Megállapította: a foglalkoztatottak száma kiemelkedő, miközben a munkanélküliség mértéke változatlanul az európai uniós átlag alatt van, így hazánk - a foglalkoztatottsági adatok tekintetében - továbbra is Európa élmezőnyéhez tartozik.

Az államtitkár úgy ítélte meg, hogy a kormány célzott foglalkoztatáspolitikai intézkedéseinek eredményességét mutatja az is, hogy a rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők száma, mint idén márciusban.

Czomba Sándor megismételte: a magas foglalkoztatottság a magyar gazdaság egyik alappillére, 2010 óta már 1 millióval többen dolgoznak, miközben az átlagbér több mint háromszorosára, a minimálbér pedig négyszeresére nőtt. A fizetések ráadásul egyre többet is érnek, így a családok egyre több pénzből tudnak gazdálkodni, ezáltal pedig többet is tudnak költeni.

Az államtitkár hozzátette: a kormány foglalkoztatáspolitikai programjai hozzájárultak ahhoz, hogy egyre több, korábban inaktív munkavállaló tudjon elhelyezkedni a munkaerőpiacon.

A teljes foglalkoztatottság elérése érdekében a kormány március 28-ától újra elindította a Közfoglalkoztatásból versenyszférába 2025 programot, melynek célja, hogy a megfelelő motivációval és szakképzettséggel rendelkező személyek a versenyszférában találjanak munkát.

A program keretében a kérelmezők elhelyezkedési juttatásban részesülhetnek, amelynek köszönhetően eddig több mint 20 ezer fő helyezkedett el az elsődleges munkaerőpiacon. Emlékeztetett: a kormány a hazai kis- és középvállalkozások versenyképességét is erősíti, amely szintén alapvető a munkaerőpiaci-helyzet javításában.

A Digitális Fejlesztési Program keretében 2 milliárd forinttal támogatja a kkv-k digitális infrastruktúrájának fejlesztését, amely hozzájárul a vállalkozások megerősödéséhez, ezzel biztosítva a családok anyagi biztonságát is, hiszen a kkv-szektor a hazai vállalkozások 99 százalékát adja és a foglalkoztatottak 72 százalékának biztosít megélhetést.

Emellett a Munkából munkába program az elbocsátott munkavállalók mielőbbi elhelyezkedését segíti elő 1,5 milliárd forintos keretösszeggel. A teljes foglalkoztatottság elérését szolgálja a 30 év alatti álláskereső és inaktív fiatalokat támogató Ifjúsági Garancia Plusz program is, illetve a 30 év felettieket segítő - szintén uniós finanszírozású - program - sorolta az államtitkár.

A projektek keretében az álláskeresők bértámogatásban, lakhatási és utazási térítésekben részesülhetnek. A programok segítségével már több mint 38 ezer álláskeresőnek sikerült elhelyezkednie. Emellett az uniós finanszírozású képzést és munkaerő fejlesztést elősegítő programmal már mintegy 100 ezer munkavállaló képzettségi szintjét sikerült növelni.

A kormány tehát számos, célzott intézkedéssel dolgozik a munkaerő- és szakemberhiány kezelésén, biztosítva, hogy mindenki, aki tud és akar, az dolgozhasson és megtalálja a számára megfelelő lehetőséget a hazai munkaerőpiacon - hangsúlyozta Czomba Sándor.

(Forrás: MTI)
OSZAR »

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com
OSZAR »