BKK: első ajtós felszállást vezetnek be hétvégente a 8E busz budai szakaszán

Csak az első ajtón lehet felszállni hétvégente a 8Ejelzésű  autóbuszok budai, Döbrentei tér és Kelenföld vasútállomás közötti szakaszán szombattól - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.A vállalat azt írta, hogy a Nyírpalota út és a Kelenföld vasútállomás között közlekedő 8E jelzésű buszok esetében a Döbrentei tér az első megálló, ahol a járművezetőnek fel kell mutatni a jegyeket, bérleteket.
    

Újpalota felé Kelenföld vasútállomástól a Döbrentei térig csak az első, onnantól - a Március 15. tér és az újpalotai végállomás között - az összes ajtón fel lehet szállni - tették hozzá. Jelezték, hogy az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az első ajtós felszállási rendnek köszönhetően jóval könnyebb a jogosulatlanul utazók kiszűrése is, hiszen a járművezetők már az utazás megkezdése előtt ellenőrizni tudják a jegyeket és a bérleteket, illetve jelentősen javulhat az ügyfelek biztonságérzete is. Akinek szüksége van rá, a járművön is meg tudja vásárolni a jegyét - tették hozzá.


(Forrás: MTI)

OSZAR »

Hozzászólások

592 gyorshajtót rögzítettek Óbudán

592 gyorshajtót rögzítettek Óbudán

A júniusi sebességmérések adatai a III. kerületből.

Megkezdődött a nyári szezon, de a szabályok érvényben maradnak!

Megkezdődött a nyári szezon, de a szabályok érvényben maradnak!

A vonat helyett szerencsére csak a bírság jött Siófokon.

Rolleresek figyelem!

Rolleresek figyelem!

Az elmúlt 24 órában két győri és két soproni rolleres sérült meg közlekedési balesetben, közülük három személy súlyos sérülésekkel került kórházba.

Száz európai várost kötne össze az új hálókocsis vonat

Száz európai várost kötne össze az új hálókocsis vonat

Már 2027-re forradalmasítaná a közlekedést a Nox.

Motoros bántalmazott egy autóst, amiért nem hagyta őt előzni

Motoros bántalmazott egy autóst, amiért nem hagyta őt előzni

Térfigyelő kamera segített a garázda nyomára bukkanni.

Lemeszelték a menyasszonyt

Lemeszelték a menyasszonyt

Floridában gyorshajtáson kaptak egy házasságkötésre igyekvő, pontosabban száguldó menyasszonyt, amiről felvételt is közölt Port St. Lucie rendőrsége.

A közlekedés szabályai forró nyári napokon

A közlekedés szabályai forró nyári napokon

Az elmúlt hétvégén, péntektől hétfőig Győr-Moson-Sopron vármegyében félszáz közlekedési baleset történt, amiből több mint egy tucat sérüléssel is járt.

Három percenként egy gyorshajtó

Három percenként egy gyorshajtó

Nyolc óra alatt 167 gyorshajtót mértek be a rendőrök Angyalföldön.

Kivontak a forgalomból egy veszélyes sofőrt

Kivontak a forgalomból egy veszélyes sofőrt

A Győri Rendőrkapitányság járőrei az elmúlt egy hónapban immár harmadszor intézkedtek azzal a – most már őrizetben lévő – 61 éves férfival szemben, aki eltiltás hatálya alatt ittasan vezetett, kétszer pedig közlekedési balesetet is okozott.

Halálos közlekedési baleset vizsgálatát fejezték be a dunaújvárosi rendőrök

Halálos közlekedési baleset vizsgálatát fejezték be a dunaújvárosi rendőrök

Vajtán kigyulladt egy autó, és egy 24 éves utas az életét vesztette – bódult állapotban és engedély nélkül vezetett a sofőr.

http://ujhazak.com
OSZAR »