Több mint ezer tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Tisza ukrajnai forrásvidékén

Ezerkétszáz tonna hulladékot gyűjtöttek össze és hasznosítottak újra a Tisza ukrajnai forrásvidékén a PET Kupa Egyesület és a Diageo vállalat közös programjában a természetvédők.A két szervezet közös, két évre szóló, Call-action elnevezésű projektje a helyi lakosság, köztük 21 település, 29 iskola és 61 800 lakos és diák közvetlen bevonásával valósult meg - tájékoztatta az akció kommunikációjával megbízott ügynökség az MTI-t szerdán.
    

A projekt eredeti vállalása egy éven belül teljesült, jelentősen túllépve az eredetileg kitűzött célt - olvasható a tájékoztatóban. A szervezetek 690 tonna hulladék begyűjtésére, szelektálására és feldolgozására vállalkoztak a Tisza kárpátaljai forrásvidékén, ahol a korlátozott központi hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás hiánya miatt nagyjából hárommillió tonna hulladék halmozódott fel, veszélyeztetve a helyi környezetet, a folyókat, az erdőt, nemcsak az ukrajnai szakaszon, de Magyarországon is.
    

"Évtizedes folyómentő tapasztalatainkkal szerencsére nem ritka, hogy túlteljesítjük a célokat, de a mostani eredmény valóban egészen rendkívüli, főleg az ukrajnai kihívások miatt" - idézi a tájékoztató Hankó Gergelyt, a PET Kupa projektvezetője, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének ügyvezetője. A Kárpátalján élő szakemberek bevonásával majdnem megduplázódott a begyűjtött és a körforgásban tartott hulladék mennyisége, így 1200 tonna hulladéktól mentesült a helyi természeti környezet. Ezáltal a hulladékot már nem hozza el a Tisza Magyarországig - hangsúlyozta PET Kupa projektvezetője.


(Forrás: MTI)

OSZAR »

Hozzászólások

Rendőr segített nekik hazajutni

Rendőr segített nekik hazajutni

Egy hétvégi családi kirándulás csaknem rémálommá vált, amikor egy fiatal házaspár két kisgyermekével túrázni indult a Bakonyba, de eltévedtek. A vége szerencsére happy end lett, de kellett hozzá egy tapasztalt túrázó rendőr lélekjelenléte.

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Hat tanács, ami segíthet csökkenteni a kullancsok jelenlétét a kertedben.

Kutatók vizsgálták, hogy tényleg jót tett-e a pandémia a természetnek

Kutatók vizsgálták, hogy tényleg jót tett-e a pandémia a természetnek

Meglepő eredményre jutott a British Columbia Egyetem kutatócsoportja.

Szörnyű élmények várnak arra, aki letér a kijelölt ösvényről az öngyilkosok erdejében!

Szörnyű élmények várnak arra, aki letér a kijelölt ösvényről az öngyilkosok erdejében!

Sokkoló tények a Japánban található Aokigahara erdőről.

Miért szeretik a szarkák és a varjak a csillogó tárgyakat?

Miért szeretik a szarkák és a varjak a csillogó tárgyakat?

A szarkák és a varjak többek között az olyan fényes dolgok gyűjtögetésétől váltak híressé, mint a kulcsok, fémkupakok és elhagyott ékszerek.

A Pilis hegytetőn működött a Magyar Néphadsereg légvédelmirakéta-bázisa

A Pilis hegytetőn működött a Magyar Néphadsereg légvédelmirakéta-bázisa

Érdekességek hazánk egyik legkedveltebb turistacélpontjáról, a Pilis hegységről.

Ritkán emlegetett ökoszisztémák, amelyek örökre eltűnhetnek

Ritkán emlegetett ökoszisztémák, amelyek örökre eltűnhetnek

Az emberi tevékenységek és az elmúlt évtizedek változásai miatt került veszélybe ez a hét terület.

Földönkívüli lénynek nézték a világ egyik legkülönösebb élőlényét

Földönkívüli lénynek nézték a világ egyik legkülönösebb élőlényét

A tudomány egyik legnagyobb rejtélye a pacára hasonlító teremtmény, ami agy nélkül tanul, száj nélkül táplálkozik és szinte elpusztíthatatlan.

Nem csak a klímaváltozás okolható az ausztrál tüzekért

Nem csak a klímaváltozás okolható az ausztrál tüzekért

Hat fontos tudnivaló a kontinenst sújtó tűzvészről.

Kevésbé ismert természetközeli helyek Magyarországon

Kevésbé ismert természetközeli helyek Magyarországon

Öt nyugodt táj, ahol jókat lehet kirándulni.

http://ujhazak.com
OSZAR »